Lifestyle
Az AutóSámán lesz a G-Shock hazai márkanagykövete
A Casio magyarországi forgalmazója, a Fast Hungary bejelentette, hogy hosszútávú partnerségre lép az egyik legismertebb autós tartalomgyártóval és influenszerrel, Bertalan Gáborral, aki AutóSámán néven vált ismertté.
„Az együttműködés a Casio G-Shock prémium választékát érinti, a G-SHOCK Metal és Master of G kollekciókat, amelyeknek mostantól Gábor a márkanagykövete”
– hangsúlyozta Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.
Bár AutóSámán fő szakterülete az autók és a mobilitás, ennek ellenére már évtizedekkel korábban megismerte a japán óramanufaktúra által képviselt minőséget és elkötelezettséget.
“Apám teherautósofőr volt. Kiküldetésben járt Irakban az 1980-as évek elején. Amikor hazajött, hozott nekem egy digitális Casio órát. Oda és vissza voltam az örömtől”
– árulta el az együttműködéssel kapcsolatban Bertalan Gábor.
Fém a fémmel
A személyes élmények mellett maga az anyag is fontos kapcsolódási pont: a fém nemcsak az autógyártásban, de a karóráknál is meghatározó alkotóelem. A G-Shock Metal kollekció robosztus, fém tokos óra modelljei tartósságot, precizitást és feltűnő dizájnt ötvöznek. A Master of G karórák pedig a legzordabb körülmények között is megbízhatóan működnek.
Érdekesség, hogy az AutóSámán már az együttműködés előtt is G-Shock karórát használt.
“A COVID alatt egy sokaknak már ismerős piros G-Shock GBD-H1000-rel kezdtem el a futásaimat mérni. Azóta is az egyik kedvenc órám. Mindenhol járt már velem”
– tette hozzá az autós influenszer. A G-Shock tehát számára több, mint egy kiegészítő, mert ezek a karórák egyenesen a következetesség és a stílus szimbólumai.
Szenvedély és férfiasság
A márka iránti szenvedélye mellett személyisége teszi tökéletes választássá márkanagykövetként. A Metal kollekció rozsdamentes acél és titánium karórái városi, modern megjelenést és rendkívüli minőséget képviselnek. A G-Shock Pro Master of G multiszenzoros outdoor időmérői a férfiasság, precizitás és tartósság megtestesítői.
„Azért is élvezem különösen ezt az együttműködést, mert a G-Shock valóban mindenre tud egy jó megoldást. A G-Shock Metal tökéletesen kifejezi az autókhoz, technológiákhoz való kötődésemet a videóimban és az előadásaimon csakúgy, mint az autóbemutatókon vagy az otthoni háttérmunka közben. A Master of G kollekció túlélős óráival pedig hétvégéken és sportolás közben a szabadságot és a határok nélküli kihívásokat érzem a csuklómon”
– árulta el Bertalan Gábor.
Közös nevezőn
A partnerségre a Casio és G-Shock karórák forgalmazója, a Fast Hungary Kft. is nagy büszkeséggel tekint.
„Az AutóSámán személyisége és munkássága pontosan azt képviseli, amit a G-Shock: hitelesség, kompromisszumot nem ismerő szenvedély a célok megvalósítása érdekében, értékteremtés- és megtartás, egy egyértelmű egyéniség kifejezése. Engem személy szerint a legjobban a bemutatkozójában szereplő >> teszem a dolgom és fejlődök << mottó fogott meg. Ez teljesen egybevág a G-Shock DNS-ével. Büszkék vagyunk rá, hogy márkanagykövetként mutathatjuk be őt a hazai sajtónak”
– emelte ki Nagy Sándor.
Az együttműködés új fejezetet nyithat a G-Shock számára Magyarországon. Az exkluzív G-Shock Metal kollekciók (MTG; MRG) egyre növekvő nemzetközi népszerűségnek örvendenek, és az AutóSámánnal ez a siker tovább bővülhet, mert ő nem csak nagy rajongótábort hoz magával, hanem egy valódi, évtizedes kapcsolatot is ápol a márkával. Vele biztosan tovább bővíthető ez a közösség. Az autóiparban szerzett tapasztalata pedig segíthet megérteni a karóra vásárlókkal a G-Shock Metal órákban alkalmazott előremutató technológiák és felületkezelési eljárások magas színvonalát.
További friss híreket talál az instant.co.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!














